XVII. Országos Fuvolás Tábor - BÓLY 2013.

XVII.  ORSZÁGOS FUVOLÁS TÁBOR

BÓLY

2013. június 23-től június 30-ig

A fuvolás tábor - már tizenhetedik alkalommal - sok szeretettel  vár minden olyan zeneiskolás és szakiskolás növendéket, aki legalább már 2 éve tanul eredményesen hangszerén.  A táborban tanító tanári kar tagjai a mindennapi életből ismerik a zeneiskolás korosztály problémáit. Sikerült a tanításnak olyan kiváló tanárokat megnyerni, akik úgy a művészi pályára, mint az országos versenyekre kiváló eredményekkel készítették fel növendékeiket.  Az egyéni foglalkozásokon túlmenően foglalkozunk duó, trió, kvartett összeállításokkal, a nagy fuvolaegyüttesnek pedig a tábor összes résztvevője tagja lesz.  A fuvolásokon kívül szívesen látunk más fafúvós hangszereseket is, elsősorban szaxofon és klarinét hangszereken. Ők szólistaként és az együttesben is szerepelhetnek. A táborban való részvételt (passzív hallgatóként) főleg pályakezdő kollégáknak ajánljuk.

(részletek és jelentkezési lap a mellékletben)

 

Művészeti vezető:

BARTH ISTVÁN           Liszt-díjas               PÉCS

Tanárok:

ALBERT JÓZSEF         /fuvola – klarinét/     KISKŐRÖS

GREKSA LÁSZLÓ        Jeney-díjas               SZEGED

HERCZEGH  MÁRIA     Jeney-díjas              BUDAPEST

KOVÁCS TÜNDE         Jeney-díjas               GYŐR

KOVÁCS ÁRPÁD         Jeney-díjas               BÓLY

SZVOREN ANDRÁS     Jeney-díjas               KECSKEMÉT