A 4. Hartai fuvolaverseny eredményei

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem fuvola tanszaka március 25-26-án már negyedszer rendezte meg a 'Hartai' fuvolaversenyt.Két kategóriában (A kat. 1.és 2. évfolyam, B kat. 3.4.5. évfolyamok) versenyeztek a hallgatók. A verseny két fordulós volt, ahol mindenki mindkét alkalommal játszott. Az első fordulóban szólóműveket játszottak, míg a másodikban zongora kiséretes darabokat.

Kovács Imre - Emlékhangverseny

Január 26-án sok hálás tanítvány, barát és érdeklődő részvételével megtartottuk a Kovács Imre bácsi tiszteletére és emlékére szervezett hangversenyt a Régi Zeneakadémián. A koncertet a Magyar Fuvolás Társaság és a FonTrade szervezte, a Zeneakadémiával együttműködve, a fővédnökséget Batta András rektor vállalta.
A műsort Bach: Air c. műve nyitotta és Gluck:Boldog lelkek c. műve zárta, aminek külön érdekessége volt, hogy Imre bácsi írta át 4 szólamra és a régi kottát 1 nap alatt Szvoren András kottagrafikázta, hogy olvasható változatunk legyen.
A két mű között örülhettünk Kovács Lóránt, Gyöngyössy Zoltán, Csetényi Gyula,Tősér Dániel, Romos Zsolt, Tamás Zsuzsa, Vass Mária, Fodor Gábor, Herczegh Mária, Nagy Katalin, Acsai Tímea és sok volt tanítvány jatékának. Vízkeleti Piroska, ifj. Kovács Imre és Gyöngyössy Zoltán jóvoltából elkészült a 30 oldalas emlékkönyv is, amiből érdekes dolgokat tudhatunk meg Imre bácsi életéből. A kiadvány támogatását Csider Károly vállalta magára, amiért nagyon hálásak vagyunk.( a könyv a Fon Trade-ben megvásárolható)
Jó érzés volt látni a zsúfolt termet, és hogy a szeretet, a törődés nem volt hiábavaló és a mag, amit Kovács Imre elvetett milyen kiváló terméseket hozott.
Reméljük, hogy lesz folytatása ennek a kezdeményezésnek és hasonló apropóból még találkozunk!

Varga Gabriella
egy hálás tanítvány
Budapest, 2008. február 14.

 

Az emlékhangversenyről készült fotók megtekinthetők itt.

HANGVERSENY KOVÁCS IMRE EMLÉKÉRE

2008. január 26-án 16 órakor

a Régi Zeneakadémián

Műsoron:

válogatás Imre bácsi emlékezetes darabjaiból

Közreműködnek:
Kovács Lóránt
ifj. Kovács Imre
Tősér Dániel
Csetényi Gyula
Gyöngyössy Zoltán
Embey-Isztin Zsófia
Lőrincz Anita
Orbán Boglárka
Vass Mari
Herczegh Mari
Herczegh Zsuzsi
Romos Zsolt

Fodor Gábor - moderátor
Gábor József - zongora
Hepke Péter - zongora


A hangverseny fővédnöke:
dr. Batta András rektor

Kovács Imre bácsi


Magyar Fuvolás TársaságFon-Trade Music Liszt Ferenc Zeneakadémia